A weboldal cookie-kat használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ ›
A nevem Bokor Györk, igen Györk, “k”-val a végén. Ahogy mondani szokták, ha annyiszor lenne egy forintom, ahányszor ezt a mondatot elismételtem eddigi életem során, már gazdag ember volnék.
Az egyetemi éveim alatt volt olyan, hogy a Tanulmányi Osztályon a kicsit túlbuzgó ügyintéző néni azt mondta: „Jaj látom, el van írva a rendszerben a neve, már javítom is át Györgyre.” Alig tudtam lebeszélni erről, mert hát értem én, hogy ez egy ritka név, de azért mégiscsak így vagyok anyakönyvezve.
Szóval igen, ez a tisztességes nevem és Debrecenben láttam meg a napvilágot 1989-ben (mondjuk február végén este fél 9-kor, amikor születtem maximum a szülőszoba neonfényét láthattam).
Jah sztori: Anyukám annyira cuki, mindig ebben az időpontban hív fel a születésnapomon, és meséli el, a születési körülményeket: hogy két héttel hamarabb születtem a kiírtnál, és hogy Apukámmál éppen színházba készültek, amikor megindultak a szülési fájdalmai.
Szóval aznap este Apunak másféle drámában volt része (apás szülés volt), bár nekem azt mondta, hogy ezt azóta sem bánta meg.. 😀 Mondjuk lehet benne igazság, mert utána még mind a három kishúgom születésénél bent volt. Van egy bátyám is, így összesen öten vagyunk testvérek (ami már akkor is), nagy ritkaságszámba ment.
Bár nem éltünk nagy anyagi gazdagságban (szüleim mindketten pedagógus végzettségűek), cserébe viszont, igazi szerető, és támogató közegben nőhettünk fel a tesvéreimmel együtt. Apu és Anyu már több mint 40 éve házasok, és a mai napig szeretetben, egyetértésben és tisztességben élik a közös életüket. Biztos vagyok benne, hogy az ő nevelésük, és példamutató életük miatt hiszek rendületlenül a házasság intézményében.
A gimnázium elvégzése után, a Debreceni Egyetem programtervező informatikus szakán folytattam a tanulmányaimat, közben pedig félállásban munkát vállaltam, egy debreceni webfejlesztő cégnél. Sokszor mentem úgy munkába (délután két óra magasságában), hogy az iskolások akkor már hazafelé tartottak, nekem meg akkor indult a “műszak”.
Már ekkoriban is foglalkoztattak a saját egyedi ötletek, olyanok, amiket még nem csinált senki. Az egyik barátommal csináltunk is egy kis „garázscéget”, ahol az első szárnycsapásainkat próbálgattuk. Itt kaptunk is pár apróbb megbízást, általában weboldal fejlesztésre. Ez az első vállalkozás nem volt ugyan hosszú életű, de sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és alapozta meg a későbbi vállalkozói életemet.
Az egyetemi alapszak sikeres elvégzése után (2011), pedig szintén a Debreceni Egyetemen, gazdaságinformatikus mesterképzéssel folytattam tanulmányaimat. Ekkoriban indult csak be igazán az élet! Elköltöztem otthonról albérletbe, hogy elkezdjem a saját önálló életemet.
Egyszerre csináltam a nappali szakot, közben már teljes állásban dolgoztam a webfejlesztő cégnél, és ha mindez nem lenne elég, mellette bátyámmal beindítottunk egy zseblámpákat forgalmazó webáruházat.
Emlékszem volt olyan, hogy azért vettem ki szabit, hogy tudjak tanulni az egyik egyetemi vizsgára, amin aztán elsőre megvágtak (hát mit ne mondjak, nem voltam valami boldog). A két éves mesterképzést szépen el is nyújtottam négy évre, egész egyszerűen nem fért volna bele képzési időn belül ennyi dolog mellett.
És milyen jól tettem, ugyanis éppen a mesterképzés harmadik évének a végén jártam (2014. tavasza), amikor megismerkedtem az egyetemen a feleségemmel Biankával, akivel napra pontosan 5 év együttjárás után házasodtunk össze.
Visszakanyarodva kicsit a szakmai életutamhoz: mindig is érdekelt a weboldalak világa, aminek számomra az egyik legszebb része az, hogy lehetőségem van életre kelteni egy olyan felületet, amivel mások közvetlen interakcióba kerülnek. Nagyon szeretem azt az érzést, amikor más emberek hasznára van az, amit sikerült létrehoznom.
Ekkoriban még nagyon motivált voltam a munkahelyemen: rengeteg ötlettel, túlórával, és új munkatársak toborzásával igyekeztem hozzájárulni a cég sikeréhez. Viszont ahogy teltek az évek, egyre inkább azt éreztem, hogy sem itt, sem más vállalkozásnál nem fogom megtalálni a számításomat. Hogy miért? Mert megint egyre jobban felerősödött bennem az-az érzés, ami szerintem mindig is belém volt kódolva: meg kell valósítanom a saját ötleteimet!
Emiatt történt az, hogy 2015 tavaszán felmondtam a munkahelyemen, és azt mondtam magamnak: „megpróbálom, főállású vállalkozó leszek!” Hát, azt kell mondjam, hogy csak részben tudtam, hogy mibe vágom a fejszémet... Kemény időszak következett, ugyanis innentől kezdve nem volt mögöttem, egy kiszámítható fix havi jövedelem.
Körülbelül 2-3 évig a bátyámmal közösen indított webáruházat üzemeltettem, és fejlesztettem teljes munkaidőben: építettem, szépítettem, rendeléseket adtam fel, garanciális ügyeket intéztem, és minden egyebet, ami ezzel jár. De azt mindig is tudtam, hogy bár nagyon a szívemhez nőtt ez a webáruház (mivel lényegében a saját gyermekem) nem ez az, ami miatt felmondtam.
Szerencsére az egyik nagyon jó grafikus barátom, Zoli (akivel még a korábbi munkahelyen ismerkedtünk meg), is úgy érezte, hogy elindul a vállalkozóvá válás rögös útjain. Zolival nem csak szakmailag, de értékrendileg is azonosak a nézeteink, emiatt korábban is nagyon jól együtt tudtunk dolgozni.
Emiatt úgy döntöttünk, hogy közös vállalkozásba kezdünk: így született meg a Pixlab, melynek cégére alatt igyekszünk fantasztikusan szép és teljesen egyedi weboldalakat építeni. Ez azt jelenti, hogy mind a grafika (amit Zoli készít), mind a programozási rész (amit én készítek) minden weboldalnál más és más, így nincs két egyforma munka, és erre nagyon büszkék is vagyunk.
De amire még ennél is büszkébbek vagyunk, hogy sikerült a gyakorlatban is megvalósítanunk az egyik közös ötletünket! Végre! Ez az, ami miatt annak idején felmondtam...
Ennek a története viszont elég kalandosra sikerült. Ha érdekel, hogyan született a NagyNapunk ötlet, és mi vezetett odáig, hogy majdnem hagytam a fenébe az egészet, kattints ide.
